Fülkorrekció (Otoplasztika)

Az ideális fülek harmonikusan és természetes módon viszonyulnak az arc arányaihoz. A kettéálló fülek vonzzák a tekinteteket, ami komplexushoz vezethet.

Általánosságban az esztétikailag kirívó fülek – beleértve az oda nem illő kinövéseket, dudorokat is - a lapátfül, elálló fülek és fülcimpák nem is inkább a testi, hanem a lelki egyensúly megőrzését hátráltatják. A műtéti beavatkozás egyértelműen pozitív hatással lehet az élet minőségére és általa elkerülhetőek a különböző lelki válságok.
A megtervezésnél figyelembe kell venni, hogy a korrekció az arc összképéhez igazodjon, beleértve a páciens egyéni elképzeléseit is. Aszerint, hogy honnan mérjük, a fülkagyló cirka 18 milliméternyi távolságra helyezkedik el a fejtől.


A műtét

A beteg semmilyen akut  fülfertőzést nem kaphat el az operáció időszakában! Egy fertőzés fatális következményeket vonhat maga után az operáció  kimenetelét  és a felépülést illetően. Elálló füleknél a fül mögött ejtett kis vágáson keresztül kivesznek egy kis porcdarabot. A megmaradt porcot lecsiszolják és a fülön ejtett kisebb bevágások segítségével a kívánt,  testhez simuló formára modellálják. Az olyan láz-és fájdalomcsillapítók, amelyek acetylsalicylsavat (pl. ASS, aszpirin) tartalmaznak, gátolják a véralvadást és emiatt két héttel az operáció előtt nem szabad bevenni őket. Kérje ki orvosa véleményét a szóba jöhető lehetséges megoldásokról, amennyiben rájuk van szorulva!

Kérjük tájékoztassa az operáló orvost és az altatóorvost részletekbe menően, hogy milyen más gyógyszereket is szed! Talán nem árt átállítani gyógyszeres kezelését.  A dohányzás kétséget kizáróan zavarja a felépülést. Ebből kifolyólag ( és ez a dohányzó ifjúságra is érvényes!) hagyjon fel a dohányzással két héttel az operáció előtt! Egy akut fertőzés annyira megsokszorozza az altatás és műtéti beavatkozás kockázatát, hogy kizárja a fülkagylóplasztikát. A beavatkozás előtt ügyeljen arra, nehogy megfertőződjön és le kelljen mondania az operációt! A műtétre kérjük józanul jelenjen meg, még akkor is, ha a beavatkozás helyi  érzéstelenítéssel történik.

Műtéti technikák

Kérjük részletekbe menően tájékoztassa az operáló orvost és az aneszteziológust, hogy milyen további gyógyszereket szed! Talán nem ártana átállítani gyógyszeres kezelését sem. A dohányzás kétséget kizáróan zavarja a felépülést. Ebből kifolyólag ( és ez a dohányzó ifjúságra is érvényes!) hagyjon fel a dohányzással két héttel az operáció előtt! Egy akut fertőzés annyira megsokszorozza az altatás és műtéti beavatkozás kockázatát, hogy kizárja a fülkagyló plasztikai operációját. A beavatkozás előtt ügyeljen arra, nehogy megfertőződjön és le kelljen mondania az operációt! A műtétre kérjük józanul jelenjen meg, még akkor is, ha a beavatkozás helyi érzéstelenítéssel történik. A vágás –és öltéstechnikai eljárás alkalmas a leginkább arra, hogy a legcélravezetőbben formázza meg a porcot, emiatt ezt az eljárást részesítik előnyben. A vágás és varrat együttese „kényszerítik” a porcot, hogy új formát vegyen fel.

Sok sebész a vágási és öltési  technika kombinációját alkalmazza, így kiaknázhatják  az adott eljárások előnyeit anélkül, hogy a hátrányaival is meg kellene birkózniuk. A bőr bemetszése ebben az esetben is a fül mögött történik. A lefejtett  porcon az operáló orvos felületes karcolásokkal vagy tűszúrásokkal megjelöli az újonnan formálandó ívet. Emellett a fül porcának bemélyedését (cavum conchae) gyakran egy kis darab porc kivágásával kell megkisebbíteni. A porcon ejtett bevágásokat varrattal rögzítik. Az újabb redő az öltések megfelelő megfeszítésével jön létre. Végezetül a bőrön keletkezett sebet egy újabb öltéssel zárják le.

Az  operációs technikák közé tartozik még a fülkorrekció  biomechanikus eljárással formázott porccal, valamint fülkorrekció különböző öltéstechnikákkal. Az, hogy mikor melyik technikát alkalmazza a sebész,  rajta áll, de előtte azt megbeszéli  a pácienssel! A biomechanikai eljárások a porcot nem öltésekkel „kényszerítik” arra, hogy új formát vegyen fel, hanem szerkezetének megváltoztatásával érik el, hogy a fül váza „magától” vegyen fel egy előnyösebb alakzatot. A varratokat itt csak megerősítésre használják, amíg a gyógyulás folyamata be nem fejeződik. A porcot úgy késztetik arra, hogy a megfelelő „helyzetbe” álljon, hogy megváltoztatják annak elasztikus formálhatóságát. Az eljárás során a fül elülső részén lefejtik a bőrt a porcról és a porcot egy nagyobb felületen bevagdossák. Mivel így a fül elülső részén gyengül a tartása, ezért visszahajlik – a fül hátrafekszik. Öltéstechnikai megoldásokkal kevesebb az esélye, hogy komplikációk lépjenek fel a felépülés során vagy csúnya begyűrődések keletkezzenek.

A porc viszont nyomás alatt áll. Ha a fül porca viszonylag puha, akkor egyes esetekben el lehet térni a bevágásos módszer alkalmazásától. A sebész kizárólag  öltésekkel változtatja meg a fül helyzetét. Többnyire a porcot még csiszolással  elvékonyítják, így hajlékonyabbá teszik. A fül mögött ejtenek egy bevágást, innen fejtik le a bőrt a porcról, melyet rendszerint csiszolással vékonyítanak el, hogy formálhatóbb legyen. Következő lépésként a bemetszésre átlósan a porcot átszúrva viszik fel az öltéseket, majd összehúzzák őket. (ábra) Az elvarrások vége befelé áll. A bemetszést egy, a bőrben húzódó úgynevezett intrakután öltéssel zárják le, majd arra nyomást előidéző vattakötést tesznek, melyet felnőtteknél kb. két, gyermekeknél úgy tíz napig hagynak rajta. A beavatkozást rendszerint ambulánsan végzik, de végezhetik teljes altatás mellet is. Az operációt követően ajánlott, hogy 8 napig rajtamaradjon a kötés. Ezt a beavatkozást is meg lehet csinálni járóbeteg ellátás keretében.

Műtét utáni javaslatok

  • tilos a dohányzás
  • nem szabad a sínt és a kötést eltávolítani
  • orrot nem szabad fújni, az orrüreg „nyomása” miatt
  • a seb gyógyulásnál keletkező heget nem szabad leszedni
  • alvásnál legalább 2 párát helyezzen a feje alá
  • szedjen aszpirint a műtét előtt két héttel, és a beavatkozás után még 3 hétig
  • ne ijedjen meg, ha nehezebben kap levegőt,  nehezebben tud nevetni, esetleg, ha fájdalmai vannak, ezek természetes jelenségek a műtét után, amik meg fognak szűnni
  • ha sportol, főleg ha keményebben, a gyógyulási idő alatt ezt hagyja el
  • a műtét után legalább 2 hónapig kerülje a napfényt, napozást, mert ettől az arc feldagadhat. A szem alatt kékeszöld foltok (bevérzések) előfordulhatnak, ez  kb. 8 nap után felszívódik, eltűnik. (Minden paciensnél másképp reagál rá)
  • bármi probléma felmerülne, ami Önta zavarja esetleg nyugtalanítja, azonnal keressen fel minket.

Ég a vágytól, hogy „új” füleit szemügyre vehesse? Várja meg  kérem, amíg a kötést hivatalosan is el lehet távolítani! Az utókezelés a későbbi sikeres eredmény szempontjából majdnem éppen olyan fontos, mint maga az operáció.